Lelkipásztor 2017/6.

Evangélikus lelkészi szakfolyóirat

40 oldal / 202×285 mm / irkafűzött / ISSN 0133-2821

Máté evangéliuma nyilvánvalóvá teszi a judaizmustól való elválaszthatatlanságunkat, és lehetőséget ad a dolgok újragondolására – állapítja meg tanulmányában Esther Menn, a Chicagói Lutheránus Teológiai Egyetem (LSTC) tanára.

Bővebben

Nyomtatás E-mail

Lelkipásztor 2017/4.

40 oldal / 202×285 mm / irkafűzött / ISSN 0133-2821

Ha Krisztusra tudunk mutatni, akkor ezáltal Istenre mint kegyelmes mennyei Atyára mutatunk. Ha úgy tetszik, akkor ez egyfajta egymásra mutogatás. Az Úr rámutat a Szolgára. A mai szolgák pedig rámutatnak a Szolgára és ezáltal az Úrra – állapítja meg Ézs 42,1–9 szakaszát elemző tanulmányában Bándy György pozsonyi ószövetséges professzor, majd hozzáfűzi: „Adja Isten, hogy csak ilyen egymásra mutogatás legyen úgy a Magyarországi, mint a Szlovákiai Evangélikus Egyházban.

Bővebben

Nyomtatás E-mail

Credo 2016/2.

80 oldal / 205×235 mm / kartonált / ISSN 1219-6800

A Credo 2016/2. számában az európai kultúra számára legjelentősebb 2017-es esztendő évfordulóját előrevetítve, az 500 éve elinduló reformáció kezdeteire hivatkozva veszi sorra Szabó Ferenc jezsuita szerzetes azokat a katolikus reformtörekvéseket, amelyek a reformációra adott válaszokként is értelmezhetők, és amelyek mindinkább az ökumenikus párbeszéd kialakítását segítették elő.

Bővebben

Nyomtatás E-mail

Credo 2016/1.

80 oldal / 210×235 mm / kartonált / ISSN 1219-6800

Az idei egyházi év ritka és rendkívüli naptári egybeeséssel ajándékozza meg a híveket: nagypéntek március 25-ére, gyümölcsoltó Nagyboldogasszony napjára esik, így paradox módon, mégis megannyi titkot magában rejtve vonódik össze a Megváltó földi életének két végpontja. „ha egybecseng a kezdet és a vég” – szól Ittzés Gábor bevezető írásának címe; a címbe emelt idézet Vörös István John Donne – eddig magyarul nem hozzáférhető – versének (Amikor az angyali üdvözlet és a passió ugyanarra a napra esett / Angyali üdvözlet és Passió) fordításából származik, amely szintén a fentebb említett kettős ünnep rejtélyét fejtegeti.

Bővebben

Nyomtatás E-mail

Lelkipásztor 2016/8–9.

80 oldal / 202×285 mm / irkafűzött / ISSN 0133-2821

A tavaly 50 éve elhunyt Paul Tillich evangélikus teológusról emlékezünk meg a tiszteletére rendezett konferencián elhangzott négy előadás közlésével.

A tanulmányok rovatban ezúttal az engedelmesség ószövetségi kritikájáról értekezik Mathias Wirth, aki megállapítja: Isten nem akar tőlünk semmiféle csodálatot vagy engedelmességet, csak a szeretetünket, vagyis minket magunkat saját szabadságunkban.

Bővebben

Nyomtatás E-mail

Lelkipásztor 2016/5.

40 oldal / 202×285 / irkafűzött / ISSN 0133-2821

Az egyes lelkészi szolgálati élethelyzetek között hatalmasak ma az eltérések, és nem látszik fejlődés a kiegyenlítődés irányában – állapítja meg tanulmányában Szabó Lajos professzor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora. Sokkal inkább a távolodás látszik a jövő útjának.

Bővebben

Nyomtatás E-mail

Lelkipásztor 2016/2.

40 oldal / 202×285 / irkafűzött / ISSN 0133-2821

Halasi András Úrvacsora gyermekekkel című munkájában arra a kérdésre keres választ, hogy milyen teológiai, pedagógiai és pasztorális érvek szólnak a gyermekek úrvacsorai közösségbe való bevonása mellett és ellen.

Bővebben

Nyomtatás E-mail

Lelkipásztor 2017/5.

40 oldal / 202×285 mm / irkafűzött / ISSN 0133-2821

John Chryssavgis tanulmányában az ortodox teológia teremtésvédelem szempontjából is hangsúlyos tanításairól értekezik. Megállapítja: az ortodox teológia és lelkiség három utat kínál számunkra, hogy helyreállítsuk magunkban a csodálatra való képességet az isteni teremtés szemlélése során: az ikonok (a teremtés befogadásának egyik útja); a liturgia (a teremtés ünneplésének egyik útja) és az aszkézis (a teremtés tiszteletének egyik útja).

Bővebben

Nyomtatás E-mail

Lelkipásztor 2017/3.

40 oldal / 202×285 mm / irkafűzött / ISSN 0133-2821

Paavo Kettunen finn gyakorlati teológust március 30-án fogadja díszdoktorává az Evangélikus Hittudományi Egyetem. Ebből az alkalomból közöljük A lelkigondozói igehirdetéstől a lelkigondozói egyházig című tanulmányát.

Bővebben

Nyomtatás E-mail

Lelkipásztor 2017/1.

40 oldal / 202×285 mm / irkafűzött / ISSN 0133-2821

A Lelkipásztor 2017-es első lapszáma több külső és belső változást mutat. A lap borítóján ezentúl feltüntetjük a Tanulmányok és a Figyelő rovat nagyobb szabású írásainak szerzőit munkájuk címével együtt.

Bővebben

Nyomtatás E-mail

Lelkipásztor 2016/11.

40 oldal / 202×285 mm / irkafűzött / ISSN 0133-2821

Az evangélikus lelkészi szolgálat rendjéről szól Lothar Vogel egyháztörténész-professzor előadása. A tanulmány részletesen tárgyalja a lelkészi szolgálat teológiáját és rendjét a wittenbergi, a zürichi és a genfi reformáció szemszögéből.

Bővebben

Nyomtatás E-mail

Lelkipásztor 2016/7.

40 oldal / 202×285 / irkafűzött / ISSN 0133-2821

Luther számára a Szentírás és azon belül az evangélium nem könyv volt, hanem „élő hang” – hangsúlyozza Fabiny Tibor Az igehirdető Luther című írásában. A hirdetett igében, a viva vox evangeliiben, rejlő „több élet” kettős szerepbe állítja az ige hirdetőjét: ő a meghalló és a továbbadó. Mert a lélek betűvé lett, de ez a betű azt igényli, hogy ismét lélekké váljon!

Bővebben

Nyomtatás E-mail

Lelkipásztor 2016/4.

40 oldal / 202×285 / irkafűzött / ISSN 0133-2821

Áprilisi lapszámunkban közöljük az Evangélikus Hittudományi Egyetem Valláspedagógiai Tanszékének 2015. november 19-én a Magyar Tudomány Napja alkalmából rendezett konferenciáján elhangzott
előadások szerkesztett változatát.

Bővebben

Nyomtatás E-mail

Lelkipásztor 2016/1.

40 oldal / 202×285 / irkafűzött / ISSN 0133-2821

A valláspedagógia németországi helyzetével foglalkozik Kathrin Winkler tanulmánya. Meglátása szerint a vallásoktatás összeurópai kihívás, mivel a vallás egyre nagyobb szerephez jut a közéletben. A különböző fundamentalista mozgalmak lehetséges fenyegetéseivel szemben arra nyílik lehetőségünk, hogy hangsúlyosabban részt vegyünk a különböző vallású emberek közti dialógusban – hangsúlyozza a szerző.

Bővebben

Nyomtatás E-mail

Credo 2016/3–4.

112 oldal / 205×235 mm / kartonált / ISSN 1219-6800

A Credo 2016/3–4. dupla számának egyik kiemelendő tartalma Ittzés Gábornak a 2016-os Szent Márton-emlékév alkalmából írt tanulmánya, amely az 1700 éve született tours-i püspök életútját – hitvallásának sajátosságait, kultuszát, püspöki munkásságát, a róla szóló legendákat, valamint az őt ábrázoló képzőművészeti alkotásokat – veszi szemügyre Luther Márton „recepciója” alapján, gazdag képi illusztrációval kísérve.

Bővebben

Nyomtatás E-mail

Lelkipásztor 2017/2.

40 oldal / 202×285 mm / irkafűzött / ISSN 0133-2821

„Az ima legyen bensőséges, és hozzon létre kölcsönös kapcsolatot Isten és az emberek között” – írja Chiropafadzo Moyo tanulmányában, amely a Megváltás – nem eladó (Salvation – Not For Sale) című kötetben jelent meg, amelyet a reformáció 500. évfordulója alkalmából a Lutheránus Világszövetség adott ki.

Bővebben

Nyomtatás E-mail

Lelkipásztor 2016/12.

40 oldal / 202×285 mm / irkafűzött / ISSN 0133-2821

Megfestett megigazulás című tanulmányában Gottfried Adam felhívja az olvasó figyelmét arra, hogy A törvény és a kegyelem című festményével Lucas Cranach új képtípust teremtett. A kép rendkívül népszerű volt a reformáció első századában, és ma is arra ösztönözhet, hogy elgondolkodjunk az evangélium üzenetén. A szerző inspiráló gondolatai különös jelentőséggel bírnak a karácsonyi ünnepkörben.

Bővebben

Nyomtatás E-mail

Lelkipásztor 2016/10.

40 oldal / 202×285 / irkafűzött / ISSN 0133-2821

A reformáció hónapjában megjelenő lapszámunkban Gottfried Adam professzor a hit jelenben való kommunikációja kapcsán megfogalmazza, hogy ma láthatóan minden attól függ, hogy ki mit teljesít.

Bővebben

Nyomtatás E-mail

Lelkipásztor 2016/6.

40 oldal / 202×285 / irkafűzött / ISSN 0133-2821

A júniusi lapszám súlypontja a diakónia és az evangélikus spiritualitás. Beryl Hugen a szociális munka spiritualitásáról szóló tanulmányában az elhívás modelljének bemutatása során elénk tárja a vallásos
indíttatásból dolgozó szociális munkások nézőpontjait, melyekkel hozzájárulhatnak a spiritualitás és szociális munka integrációjáról szóló jelenkori szakmai vitákhoz.

Bővebben

Nyomtatás E-mail

Lelkipásztor 2016/3.

40 oldal / 202×285 / irkafűzött / ISSN 0133-2821

Ifj. Cserháti Sándor „Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak?” Jézus halála mint szükségszerűség című tanulmányában rámutat arra, hogy Jézus szavai, tettei, sorsa emberségünk olyan rétegeit mozgatják meg, sőt provokálják, amelyek azóta is lényegében változatlanok maradtak, ebből következően a Jézus-dráma a mi drámánk is, amelyet létünket meghatározó döntési helyzetekben élhetünk át.

Bővebben

Nyomtatás E-mail

Credo 2015/4.

84 oldal / 210×235 mm / kartonált / ISSN 1219-6800

TARTALOM

LECTORI SALUTEM
Zászkaliczky Zsuzsanna: Krízisek között 1

IRÁNYTŰ
Fabiny Tamás: A kirekesztett Megváltó 3

Bővebben

Nyomtatás E-mail