Nyomtatott lapszám
„A múzsák nem konzervativ kisasszonyok, ők haladnak a korral, […] leszállottak az arisztokratikus Helikonról, s a kunyhókban telepedtek meg. Boldog én, hogy szinte kunyhóban születtem.” (Petőfi Sándor)
Kétségtelen: Petőfi Sándor önértelmezésünk arkhimédészi pontja egyéni útkeresésünk során – legyen szó nemzeti összetartozásról, evangélikus műveltségről vagy világpolgári szalonképességről. Hiszen Petőfi a magyar önazonosság szellemi alapjához tartozik.
A kérdés azonban éppen ezért számunkra is megkerülhetetlen: mi hogyan értjük őt? Bennünket mivé tesz a hatása? Az általunk művelt kegyeleti, nevelői, tudományos vagy művészeti emlékezés és megidézés révén hogyan változik saját korunk és benne a feladatunk?
Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulója bennünket is arra indít, hogy egy teljes kötettel tisztelegjünk emléke elott, s egyben arra hívjuk az olvasót, hogy olvassuk Petőfit. Vegyük elő tárgyait, járjuk be útjait! És válasszunk magunknak közben – mint csillagot – gondolatot tőle! Hagyjuk sugalmaztatni magunkat versei, levelei, a hozzá kötődő helyek és tárgyak által!
Erre kértük szerzőinket is: osszák meg velünk vallomásaikat, költői, írói szerepvállalásukat versben, esszében vagy novellában – gondosan utalva a sugalmazó örökségének kiválasztott elemére. Úgy kerestük a választ a fönti kérdésekre, hogy ne csak magunkra ismerjünk benne: tegyük láthatóbbá Petőfi örök erejű alakját!