„És állsz / és szédülsz és hallgatsz, vagy ülsz 5.43-kor / egy kanapén egyedül, egy másik plédbe / csavarva, közhelyeken rágódva. Olyan csöndben, / mint aki arra ébred, hogy ötvenhét éves, süket, / polinéz gyöngyhalász lett, aki egy fotóba szerelmes, / és valaki lélegezzen helyette, mert fölötte / nyolc méter.” Kemény István: Aki Simon Márton verseihez fordul vigasztalásért, nem csalódik. Éppen azt fogja kapni tőlük, amivel át lehet vészelni egy magányt: igen, ez most ilyen. Meghalt egy anya. Elmúlt egy szerelem. Volt, nincs. Igen, most üresség van. De ez az üresség jó, most éppen ez kell, mert e nélkül nincs jövő. Márpedig jövő igenis van. Erőt és tartást kap az olvasó ezekből a versekből. Segítenek élni.
Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.
