Evangélikus Élet – 2024/21–22. szám

Reménnyel
Hány lépés vezet el Istenhez? – teszi fel a szokatlan és kissé provokatív kérdést Stifner-Kőháti Dorottya, aki jegyzetében őszintén szól arról, hogy sokszor „vakmerő és reménytelen vállalkozásnak” tűnik eljutni Istenhez. Utunk és akár a folyamatos keresésünk közben sokszor elfordulunk a Teremtőtől, megtagadjuk a vele való ismeretséget. „Ám mennyei Atyánk ebbe nem nyugodott bele. Ahogy ígérte, elkészítette az Utat magához. És ebben a hatalmas rendszerben még mindig keresi az új és keresi a »rég nem látott« ismerősöket” – hangzik a biztatás.

Sokan vagyunk, akik élesen reagálunk arra, amikor valaki nem a jövő felé tekint, a hiba után a megoldáskeresés helyett a „nem így kellett volna” múltjában ragad. Hegedűs Attila az ifjúsági rovatban ezúttal jézusi példákat is hoz arra, hogy a Megváltót „nem a múlt, hanem a reménység szerint tisztább jövő foglalkoztatja”. A cikk szerzője a sokszor a fájdalmainkat, hibáinkat „dédelgető” szívünkre helyezi: „Nem érdekel, mit szúrtunk, mit szúrtam el. Nem az a fontos, hogy másképp kellett volna – tudom én azt anélkül is, hogy valaki ismételgetné. Csak az érdekel, hogy van-e továbblépés, van-e új reménység az én számomra, a mi számunkra is.”

Bizton állítható, hogy Sztehlo Gábor megoldáskereső ember volt, ezért is állhat példaként előttünk kihívásainkban, de feltétel nélküli szeretete és segítő szándéka is minta. Az embermentő evangélikus lelkész halálának ötvenedik évfordulóján rá emlékezünk. Fabiny Tamás elnök-püspök az írásában így fogalmaz: „Sztehlo Gábor evangélikus lelkészként legfőbb feladatának a Jézusról való tanúskodást tekintette. Mindezt egyáltalán nem hagyományos, »papos« módon tette, távol álltak tőle az áhítatos formák.”