Evangélikus Élet – 2025/1–2.

Istennel járva, cselekedve

Nem túlzás azt állítani, hogy izgalmas időszak előtt állunk. Talán a koronavírus-járvány óta nincs olyan esztendő, amelyet ne vegyes érzésekkel várnánk. Pedig az aggodalmaskodás helyett fontos lenne, hogy a mennyei Atyába vetett valódi bizalom, a változtatni és cselekedni vágyás vegye át életünkben a főszerepet.
Keczkó Pál esperes az Égtájoló rovatban, Komolyan? című írásában így fogalmaz: „Fontos, hogy ne csak a struktúrát lássuk magunk előtt
– a »zsinatot« úgy általában –, hanem a jó szándékú, értünk gondolkodó, a mi életünket segítő testvérek munkáját is, amelyen keresztül egyházunk működése is jobb lehet. Igen, minden viszonyulásunk, minden részlet beszédes lehet, üzenhet a környezetnek, egyházon belül és egyházon kívül. Üzenete van annak, ha komolyan vesszük magunkat, de mások munkáját is.”
Ehhez kapcsolódva említem meg Hegedűs Attila cikkét, melyben az egyik legnehezebb élethelyzetre hívja fel a figyelmünket: „Fontos ragaszkodni a dolgainkhoz. Csak éppen hozhat az élet olyan helyzetet, amikor nem döntés kérdése, hogy valamit, valakit el kell engednünk. Jön egy betegség, egy családi tragédia, és úgy érezzük magunkat, mint a gyík a ragadozó madár csőrében: szabadulnánk, de nem lehet. Ilyenkor végig kell gondolni, mi az, amihez tényleg ragaszkodnunk kell, és mi az, amit el lehet engedni.”
A most még nagyrészt üres 2025-ös naptárainkra utalva Stifner-Kőháti Dorottya így fogalmaz év eleji publicisztikájában: „Az idei, fehér lapokon még nincs bejegyzés, tisztaságuk azonban máris emlékeztet: Istenünk minden áldott nap felkínálja az új kezdetet. Megtérés, bűnbánat, bűnbocsánat ma is lehet a kezdete az Istennel járásnak.”
Áldott új esztendőt, Istennel járó új kezdetet kívánunk minden olvasónknak!