Evangélikus Élet – 2025/27–28.

Szép szóval

„Hány történetből áll egy élet? Észrevesszük a napok mozaikdarabkáiból összeálló egészet, hogy felemeljük, s a fény felé tartsuk? Látjuk-e bennük Teremtőnk tanítását?” – ezeket a kérdéseket teszi fel írásában Stifner-Kőháti Dorottya, de nemcsak úgy általánosságban, hanem Győri András Timótheus legújabb kötete kapcsán. Nyugdíjas operatőr kollégánk ezekre a kérdésekre és még sok más kérdésre is megadja a választ Emberöltő című, a Luther Kiadó gondozásában most megjelent szókimondó és bölcs könyvében.

Tudja-e a kedves olvasó, kit nevezünk komának, és hogy milyen szerepet töltött be hajdan a komasági kapcsolat a közösségekben? És hogy mire szolgált a komatál? Isó M. Emese művészettörténész ismeretterjesztő írásából ez ügyben garantáltan új tudással gazdagodhatunk mindannyian.

Ifjúság rovatunkban Hegedűs Attila a káromkodás és a káromlás kapcsán úgy fogalmaz: „…istenkáromlás nem csak az lehet, ha Isten nevét trágár szövegkörnyezetbe állítjuk.” Hanem az is, amikor „rá hivatkozunk, pedig valójában magunkra gondolunk”.

Végezetül: az egyik legnehezebb mondatra – amelyet napjában akár többször is ki kellene mondanunk, de sokszor megfeledkezünk róla – irányítja a figyelmünket jegyzetében Balczó Mátyás. Találóan mutat rá arra, hogy minket annyira a tökéletességre kondicionál a világ, „hogy sokan azt érzik, a tévedések beismerése, a hibák belátása presztízsveszteséggel jár az életükben. Pedig nem! Ez a természetes: éppen a tökéletlen emberi mivoltunkból fakad, vagyis teljesen normális. Ha érezzük, tudjuk, hogy valami rosszat tettünk, valakit megbántottunk, az egyre erősödő felismerést ne nyomjuk el magunkban, hanem vegyünk egy nagy levegőt, álljunk oda a másik elé, és mondjuk azt: »Bocsáss meg!«”

Kézdi Beáta