Evangélikus Élet – 2025/31–32.

Vakság, víz, valóság

„Az ítélkezés vakká tesz, de a szeretet látóvá. Amikor ítélkezem, vak vagyok a saját gonoszságommal és a másikra vonatkozó kegyelemmel szemben” – olvasható Dietrich Bonhoeffer Követés című könyvében. Ezt a mondatot vitte magával Balczó Mátyás az angyalföldi templomban általa hallott legutóbbi vasárnapi prédikációból, és ebből kiindulva ír most jegyzetében – Bartimeus történetével is összekötve – vakságról, ítélkezésről, hitről és úton levésről.

Kovács Barbara lelkésznő az Üzenet az Ararátról rovatban pedig egy hittanosától neki szegezett kérdést oszt meg velünk, hogy így hívjon közös gondolkodásra. A rendkívül izgalmas felvetés így hangzik: „Mi történt addig a világgal, amíg Isten pihent?” Ebből kiindulva kérdezzük meg magunkat: mi vajon tudunk-e a munkánk végeztével elégedettek lenni, pihenni?

Idén is elképesztő viharokon és viharkárokon, hőhullámokon vagyunk túl, ránk köszöntött ismét a szárazság is, és még nem látjuk a nyár végét. Mikor jutna eszünkbe, ha nem most, mennyire fontos az életünkben a víz? Ennek apropóján Gerőfi-Gerhardt Andrást kérdeztük. A Fővárosi Csatornázási Művek műszaki vezérigazgató-helyettese, evangélikus presbiter a heves esőzésekről, a Duna vízállásának változásáról, a víz bibliai megjelenéséről és annak üzenetéről is beszélt lapunknak.

Az Ifjúság rovatban Hegedűs Attila ezúttal a jelenben létről és az igaziságról írt. Bizony izgalmasak és nagyon időszerűek az általa felvetett kérdések: fontos-e, hogy folyamatosan jelezzük a világnak, éppen hol vagyunk, mit csinálunk? Mindig megtalálhatóknak kell-e lennünk? Vagy ellenkezőleg: inkább találjuk meg a kimaradás örömét? A fiatal generációk megértéséhez, de talán önmagunk számára is egyfajta tükörként szívből ajánlom a cikket.

Kézdi Beáta