Evangélikus Élet – 2025/45–46. szám

Időben

Túl az óraátállításon talán sokan nehezen szoknak hozzá a korai sötétedéshez. Bevallom, én már egy ideje szeretem ezt az időszakot, amikor bár már koromsötét van kint, de nincs még este hét óra sem, és van idő egy hosszabb beszélgetéshez, jó könyvhöz, filmhez az elalvás előtt. Ajándék időnek élem meg ezeket az órákat. Remélem, most sikerült másoknak is elültetnem a fejében ezt a gondolatot: hogy a sötét, kora esti órákat olvasással, akár az ­Evan­gélikus Élet olvasásával töltsék, adják tovább az örömhírt, az olvasottakat – vagy épp magát a lapot azoknak, akik esetleg nem enged­hetik meg maguknak a megvásár­lását. Ilyen apró jótettekkel is gazdagodhatunk a nehéznek tűnő szürkés időszakban.

Ilyentájt sűrűbben gondolunk előrement szeretteinkre és általában az emlékeinkre. Ehhez ad érdekes támpontokat Gáncs Péter nyugalmazott püspök könyvajánlója, mely már önmagában egy felrázó áhítattal ér fel. A „nulladik parancsolatról” és annak aktív betartásáról pedig már az Üzenet az Ararátról rovatban olvashatunk Göd és Dunakeszi evangélikus gyülekezetének jóvoltából.

Visszatérve az idő kérdéséhez, Isó M. Emese cikkére hívom fel a figyelmet, amelyben nemcsak az emberek és az időmérés viszonyát mutatja be, hanem a Luther Márton tulajdonolta órákról is szól. Végezetül pedig az ifjúsági rovatban olvasható „mosakodásokról” szólok. Mert – ahogy Hegedűs Attila lelkész is ­írja – szükségünk van „mosakodásra”, szünetekre, amikor aznap már nem terheljük tovább az agyunkat. Ehhez az „agymosáshoz” csönd kell, amikor hagyjuk, hogy „az agyunk szelektáljon, mi fontos, és mi nem, mi hova tartozik, minek mi a célja”. Erre pedig a sötét, csendes novemberi esték talán a legalkalmasabbak. Advent előtt, a várakozásra készülve.

Kézdi Beáta