Evangélikus Élet – 2025/51–52.

Csendes én

Úgy érzem, hogy újra kell tanulnunk az odafigyelést, az irgalmat, a lelassulást, hogy adventben és karácsonykor ne csak a süteménymázak tökéletességén való aggódásban, a konyhai és más feladatok labirintusában és aztán a családi vitákban csúcsosodjon ki az ünnepünk.

Talán sokaknak fel sem tűnik: hajlamosak vagyunk a szélsőségekre a hétköznapjainkban, de még a karácsonnyal kapcsolatban is. Ahogy ünnepi interjúnkban Hafenscher Károly lelkész fogalmaz: „Vagy csak a múltba révedünk: »milyen szép a bibliai történet«, meghatódunk, elját­sszuk a régi jelenetet, gyerekünneppé szelídítjük karácsonyt – és közben elvész a távlat. Vagy a másik szélsőség: csak a jövőről beszélünk, illúziókat gyártunk, hogy »majd egyszer jó lesz«, miközben a jelen üres marad.”

Ünnepi lapszámunkban az interjúk, a riportok, a hírek – de talán még a rejtvény is – arra mutatnak, hogyan legyünk úgy jelen a világunkban, hogy megéljük a karácsony ajándékát. „Ha Isten Jézusban belépett a világba, akkor nekünk sem lehet olyan terület az életünkben, ahová őt ne engedhetnénk be. Nem lehetnek Isten nélküli óráink vagy ügyeink. A hit nem ünnepi dísz, hanem életforma. Ezért hív az ige arra, hogy józanul, igazságosan és szentül éljünk – nem egy elképzelt tökéletes világban, hanem éppen ebben a jelenvaló világban: a munkahelyen, a családban, a nehéz helyzetekben” – írja Kondor Péter az ünnepi ige­magyarázatában.

A püspök szavaihoz kapcsolódva kívánom, hogy mi is mindannyian merjük és tudjuk megélni és megmutatni Isten cselekvő kegyelmét, és különösen is szelídséggel és irga­lommal tudjunk jelen lenni a világban, most, az ünnepekkor és azt követően is.

Áldott, valódi ünnepi készülődést, elcsendesedést kívánok minden olvasónknak!

Kézdi Beáta