Hazabeszéd

Hogy érdemes-e ma húsz vagy tíz évvel ezelőtti írásokat olvasni? A sajtótörténet bizonyítja, hogy a felületes handabandázás pár nap után eltűnik a süllyesztőben, ám a stiláris eleganciával párosuló, komoly tárgyismerettel megírt cikkek kiállják az idő próbáját.  Ámulva látja az olvasó Prőhle írásait lapozgatva, hogy egy vagy két évtizeddel ezelőtt is látni lehetett, hogy Putyin és az orosz gáz komoly fejtörést okoz a világnak, hogy Franciaország nem képes megbirkózni a bevándorlók tömegeivel, hogy Angliában nem hoz megnyugvást Tony Blair bukása, hogy a nyugati sajtó nem szereti és nem is érti a magyar jobboldalt. De arról is hírt kapunk, miként lett szinte rocksztár születésének 250 évfordulóján Mozart, megtudjuk, hogy 2008-ban Rudi Dutschkéről, a baloldali diákvezérről utcát neveztek el Berlinben.   

Osztovits Ágnes

Egy közösségen belül sem kell mindenről ugyanazt gondolni. Nyilván a Heti Válasz íróinál, olvasóinál sem ez a helyzet – szerencsére. Aki elkötelezett a lap iránt, talán tudja, hogy leegyszerűsítő válaszokkal ebben a zavaros világban nem jutunk messzire, de rezignáltan tudomásul veszi, hogy a modern politikai kommunikációban a baltával faragott mondatok gyakrabban hoznak sikert. Érdekli a világ, és azt is tudja, hogy nem csak harc az élet, még ha a civilizációk összecsapásában mostanság nagyobb keménység javallt is.

Tudja, hogy a nemzeti és az európai érdek összeegyeztethető, osztja azt az évszázados tapasztalatot, hogy csak tágabb környezetünkkel együttműködve lehetünk sikeresek. Érzi annak felelősségét, hogy milyen világot hagy utódaira, fontosnak tartja, hogy minél több gyerek minél élhetőbb körülmények között nőjön fel Magyarországon. Bízik a gazdag hazai kultúra integráló erejében, az egészségügyre, a tudományra, oktatásra, sportra költött pénzt megtérülő befektetésnek tekinti. Megőrizte hitét a rendszerváltás eredményeiben, ezért furcsállja, ha a közmédiában többször hallja egy amerikai milliárdos nevét, mint annak idején – az idősebbek legalábbis – a láncos kutyáét.

Nem gondolja, hogy a polgári Magyarország gondolata csupán kommunikációs eszköz, s nem hisz az ifjútörököknek, akik az ilyesmit értelmiségi fanyalgásnak gondolják. Viszont tényleg hisz a szeretet és összefogás erejében, sőt, a bajtársiasságban is. Meggyőződése, hogy a piaci verseny alapvetően jó, amit a közteherviselés érvényesítésével kell a kevésbé sikeresek számára is elfogadhatóvá tenni. Támogatja a hazai vállalkozók gyarapodását, de zavarja, ha ez leginkább a kapcsolati tőkének köszönhető. Azt reméli, hogy közel harminc évvel a rendszerváltozás után akad olyan módos ember, aki a fentieket osztja, s a Heti Válaszban nemcsak értékközösséget, hanem üzleti lehetőséget is lát. És ez a közösség talán azt is elnézi, hogy a szerző ezúttal hazabeszél.

Hazabeszéd, Heti Válasz, 2018. április 18.

Prőhle Gergely középiskolai tanulmányait a budapesti József Attila Gimnáziumban végezte, egyetemi tanulmányokat Budapesten, Jénában és Hamburgban germanisztika, hungarológia és nemzetközi kapcsolatok szakon folytatott, 1989-ben diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán. Szakmai pályafutása során dolgozott az ELTE Idegennyelvi Lektorátusán, vezette a Friedrich Naumann Alapítvány magyarországi képviseletét, majd 1998-ban a kulturális tárca közigazgatási államtitkára lett. 2000–2005-ig Berlinben, majd Bernben volt Magyarország nagykövete. Ezt követően a Külügyminisztérium állományában dolgozott különböző beosztásokban, amit négy évre megszakított: az üzleti szférában helyezkedett el a Roland Berger tanácsadó vállalat munkatársaként. A Külügyminisztérium, majd az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkáraként az európai uniós kapcsolatokat felügyelte, de portfóliójába tartozott a V4-es együttműködés és a Közép-Európai Kezdeményezés is. Jelenlegi megbízatását megelőzően a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója volt. 2019 óta a Habsburg Ottó hagyatékát gondozó alapítvány igazgatója, és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója. 2006 óta a Magyarországi Evangélikus Egyház világi vezetője. Nős, négy felnőtt gyermek édesapja.