Auschwitz

„A harmadik generáció teszi fel kérdéseit mára. A második, amely a világégést már nem tapasztalta meg. Hatvan év távolából is negatív mágnesként vonzza az ember értelmét a magyarázat, a hogy történhetett meg, a hol volt, a miért. Harmadik generációnak kell az értelmetlenség és a kegyetlenség ártatlan áldozatai felett csöndben hallgatnia. A gyász és a megmagyarázhatatlanság csöndet igényel. A megismételhetőség lehetősége és a részvét hangot. A holokauszt hatvan év távolából a huszonegyedik század elejének fiatal keresztényeként szorít írásra. Üres égbolt alatt, kiürült otthonok romjai között, a jelen villogó pillanatában, szemben a felejtéssel kell emlékezni. A teológia számára a történelem keret és anyag is. Isten és ember viszonyának színtere, az ember jó és rossz etikai szabadságának félelmetes megvalósulása. A teológia különleges képessége egy adott eseményből az egészre kérdezni a tapasztalatok alapján. Ez történik a holokausztteológiában mintegy négy évtizede. A teológiai kérdésfeltevés Közép-Európában, ahol ezek az események megtörténtek, és a fájó seb kitörölhetetlenül jelen van, feltétlenül szükséges. Auschwitz a 20. század tragédiájának etikai értelemben negatív mélypontja. Tudásunk negatív tudás. Bűn, önpusztítás, terror, magány és halál. Erről a kiindulópontról szólalhat meg egy őszinte teológia nyelve. Gyenge nyelvre van szükség, amely a szenvedő emberben látja meg a transzcendenst. A széttört nagy elbeszélés negatívumában átélt katarzis támasztja fel elbeszélését. Bátor nyelvre van szükség, amely az igazság és a szeretet fogalmában keresi az Istent. Nem a halál totalitásában, nem a halott isten kiüresedett égboltjának takargatásában. A tremendum félelmet kelt és csöndet. De az emlékezés csöndje nem a tabuk és elhallgatások kényelmetlen csöndje. A teológia beszédében ez a rövid írás a kényelmetlen csönd helyett a részvét katarzisán át szeretne az emlékezés őszinte csöndje felé mutatni.” (A kötet bevezetése)