Belső szoba

Szemerei Gábor alkotó ember. Ihletett módon munkálja meg a fát, valamint jó érzékkel bánik a szavakkal. Ebben a kötetben ez a két művészet, a szobrászat és az irodalom ölelkezik egybe. Az érzékeny lelkű alkotó keze nyomán újra megelevenedik az immár holtnak hitt faanyag, és ismét lélekké válik a betű.

A fák és a hangok egyaránt engedelmeskednek neki. Ennek nyomán tanúi lehetünk annak, amint a fából pásztor, angyal, kisgyermek, kétségbeesett vagy éppen imádkozó alakok lesznek, vagy amint a szavak könyörgéssé, hálaadássá, sikollyá, hitvallássá állnak egybe. Minden művész, bármennyire szemérmes is, kénytelen kitárulkozni. Ezért aztán ez a könyv nem is egyszerűen a formákat és a szavakat rejti magában, hanem azok alkotóját is. Aki helyét és feladatait keresi ebben a világban, aki szeretetre vágyik, aki szeretni akar. Aki egy gyerekkorban elsózott reteksaláta emlékét úgy őrzi évtizedek távlatából is, hogy az nemcsak az élet nyomorúságaira, kudarcokra és félelmekre emlékezteti őt, hanem a talpra állás és az újrakezdés örök esélyére is. Saját erejéből azonban képtelen erre az ember, ez a törékeny cserépedény. Azonban ha az Alkotó veszi kézbe őt, minden korábbinál szebb formát ölthet. Ezért minden emberi művészet Istenformáló, alkotó csodáját tükrözi. Ahogy Gábor hajlítja a fát és a szavakat, csiszolja az anyagot és a mondatokat, úgy hajlítgatja és csiszolgatja őt az Úristen. „Mondhatja-e alkotójának az alkotás: Miért formáltál engem ilyenre?” Erre a felismerésre mindenki eljuthat, aki kézbe veszi ezt a könyvet. A kép és a szó folyamatosan felidézheti benne a földi és a mennyei alkotó munkáját. Érdemes magunkkal vinni ezt a könyvet a belső szobánkba, hiszen hozzájárulhat ahhoz, hogy megtanuljunk elcsendesedni, kérni és hálát adni.