A Csittvári Krónika című folyóiratban megjelent vagy hozzá tartozó, eddig meg nem jelent írások
Nem ritka jelenség, hogy egyházi szolgálatra készülők, akik egyedül ebben a hivatásban látják életük célját és végső értelmét, éppen az előkészület során konfliktusba kerülnek, küldetéstudatukkal, önmagukkal. Voltak ilyenek az Evangélikus Teológiai Akadémián az ötvenes évek elején is. Ezek közül néhányan a vallástudomány akkori professzora, dr. Ferdinánd István közelében kerestek menedéket, ahol – úgy érezték – benne olyasvalakire találtak, aki őket komolyan vette, akivel kérdéseikről, kétségeikről, látásmódjukról szabadon beszélhettek. Neki támadt az az ötlete, hogy ennek a hozzá sodródott kis közösségnek fórumot adjon. Így született a Csittvári Krónika című „földalatti” folyóirat, amely 1952 januárja és júniusa között jelenhetett meg.