Tanulmány és forrásgyűjtemény a dunántúli pietizmus történetéhez
A forrásgyűjteményt egy rövid tanulmány előzi meg, melyben a szerző a magyarországi pietizmus fenti időszakának történéseit és kutatásának forrásait igyekszik megismertetni.
„1992-ben a Lutheránus Világszövetség ösztöndíjával két félévet töltve Erlangenben kutatási témául Bárány György németországi kapcsolatait tűztem ki magam elé. Már első nekifutásra kiderült, hogy nem egyetlen személyre koncentráló életrajzot, hanem egy mozgalom monográfiáját kellene inkább megírni, sőt még ennél a monográfiánál is előbbre való feladat a magyar pietisták Németországban őrzött leveleinek közzététele. (…) A munka folyamán lépten-nyomon az anyag szűkítésére kényszerültem, részben elvi megfontolásokból, részben praktikus okokból. A végeredmény ez az irodalomtörténeti szempontú összeállítás lett…”