A Szélrózsa atya Facebook-bejegyzései
Mesterházy Balázs a Harkai Evangélikus Egyházközség lelkésze és a MEE Gyülekezeti és Missziói Osztályának gyülekezeti és ifjúsági referense. „Szélrózsa atyai” megbízatását 2010 őszén kapta, ami azt jelenti, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház kétévente megrendezésre kerülő Szélrózsa Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozóinak szervezését összefogja és koordinálja.
A 10. jubileumi – Soltvadkerten 2014. július 16-20. között megtartott – fesztivál előtt elhatározta, hogy az egykori sorkatonákhoz hasonlóan a találkozó előtti 150 napban vágja a centijét, és a https://www.facebook.com/szelrozsaatya oldalon minden nap megosztott egy képet és egy hozzá kapcsolódó bejegyzést. Ezek szerkesztéséből született a Nyisszantások c. könyv. Emlékezéssel, tervezéssel, aktualitásokkal, személyes örömökkel és kihívásokkal.
Még teljesebbé tehető az olvasási élmény a könyvben található ún. QR-kódok megnyitásával.
„Ami ma előttem van, holnapután mögöttem lesz. Melyik inkább az enyém? Emlékeim vagy a terveim? Vagy a kettő között egyensúlyozom a mában? Ahogy telnek a napok, ahogy közeledik a feladat, és ahogy mögénk kerülnek az évek, mind itt vannak ebben a szabad gondolatsorban. A gyönyörű az egészben, hogy nem kell választanom. Ezekben a nyisszantásokban tökéletes harmónia van. Nem nosztalgia és nem álmodozás csupán, hanem tettre kész gondolat és józan vidámság. Amit levágtál, ami mögötted van, az nem eltűnt, hanem az életünk része, azok vagyunk, abból vagyunk. Jó, hogy nem változik, jó, hogy nem kétséges. Vissza lehet nézni, bele lehet kapaszkodni, tanulni lehet belőle. De le kell vágni, pontot kell tenni a végére, ott kell hagyni, mert a szép emlék is lehet teher. Azt gondolom, hogy az érdemeket, a jól sikerült dolgokat le kell tenni, el kell engedni, mint ahogy a bűnöket is. Helyet kell hagyni az újnak, no, nem az új bűnnek, az oldja meg maga, hanem az új feladatnak.
Ez a nyisszantások titka. Úgy emlékezni, hogy közben tervez az ember.”
(Részlet Ócsai Zoltán bevezető ajánlásából)