A rendszerváltozás után épült evangélikus templomok bemutatása
„A templom ezért az Istennel való találkozás kiváltságos helye. Észre lehet venni a Teremtőt a csillagos égbolt szemlélése közben éppúgy, mint alkotásai nagyszerűségét látva. De ha szava szól, akkor személyesen szólít meg. Ha szeretete szíven talál, akkor már utolért minket. Ha szent vacsorájában a szent és igaz közeledik hozzánk, és közösséget vállal velünk, az összetört életű, elesett emberekkel, akkor átéljük, hogy átölel minket, magához emel és magáénak mond bennünket. Ennél nagyobb csoda nincs a világon. Ezt kínálja a templom.
A templom az imádkozás háza. Bár a világ bármely csendes zugában lehet Istenre gondolni, hozzá kiáltani, de az Isten hajléka erre különösen alkalmas hely. Az ajándékaiért való köszönetmondás helye: képességeinkért, melyeket tőle kaptunk, családunkért, ahol felneveltek minket, s ahol mi is továbbplántáljuk az életet; a mindennapi kenyérért, amely táplál és éltet; a barátokért és testvérekért, akik nélkül nem tudunk élni; és a legdrágább ajándékért, a mi megtartónkért, Jézusért.
Erőgyűjtés helye is a templom: benne kaphatunk erőt, új lendületet az élet vállalt feladatainak teljesítéséhez, terhek hordozásához, a sors kiszámíthatatlan eseményei között fogódzót és támaszt keresve az örök holnap reménységében.
A templom a közösségépítés helye is. Szinte mindegyik istenhajlék építészeti remek. Sokak alkotó munkája révén valósul meg. Már létrejötte is szimbolizálja, hogy nem egy személy elcsendesedésére készült, hanem egy közösség részére. Benne testvérre, hittestvérre találnak, akik tudják, hogy Uruk és Teremtőjük összeköti őket, s így egymásért is felelősséggel tartoznak.”
D. Szebik Imre
A rendszerváltozás után épült evangélikus templomokat bemutató könyv a Magyarországi Evangélikus Egyház történetének egyik bővülő, termékeny időszakát szándékozik felvázolni.
Több mint hatvan évvel ezelőtt, 1944-ben jelent meg az első hasonló jellegű összegzés Újabb evangélikus templomaink címmel Győry Aranka tollából, a Kemény Lajos és Gyimesy Károly által szerkesztett Evangélikus templomok című kézikönyvben, amely a 20. század első felének evangélikus építészeti eredményeit mutatta be. Az utána következő időszakról méltán írhatta Winkler Gábor a magyarországi evangélikus templomokról írt építészettörténeti áttekintésében, hogy „az 1940-es évek második felében még szinte befejezték a megkezdett templomokat (Csurgó, Gerendás, Győr-Nádorváros, Győr-Ménfőcsanak), az után hosszabb ideig nem épült több templom hazánkban”.
E hosszú, kényszerű szünet utáni újrakezdést Makovecz Imre siófoki temploma jelenti, amely közvetlenül a rendszerváltozás előtt épült. Nem csupán a hazai szakrális építészet kibontakozásának – és ezen belül az evangélikus templomépítészet fellendülésének – kezdetét jelzi, hanem az organikus építészet egyik kiemelkedő alkotása is. Az azóta eltelt időszak gazdag építészeti terméséről, új evangélikus templomairól kíván szólni e könyv a teológus, az építészettörténész, a tervező építész és a művészettörténész szemszögéből.
