Kedves Vásárlóink! Üllői úti könyvesboltunk április 10-én, pénteken zárva tart. Szeretettel várjuk Önöket Deák téri könyvesboltunkba és kávézónkba.

Luther Kiadó webáruháza
Bolt
Luther Kiadó webáruháza
  • Bolt
    • Könyvek
    • Szerzőink, szerkesztőink
    • Folyóiratok
    • Ajándéktárgyak
    • Hangoskönyv
    • Digitális tananyag
  • Rólunk
  • Aktuális
  • Könyvesboltjaink
  1. Szerzőink
  1. Szerzőink
  2. Varga Gyöngyi

Varga Gyöngyi

Varga Gyöngyi

Varga Gyöngyi az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) habilitált docense. 1994-ben végzett az Evangélikus Teológiai Akadémián, ezt követően Miskolcon, a Diósgyőr-Vasgyári Evangélikus Egyházközség segédlelkészeként kezdte lelkészi hivatását. 1995–1998 között a Tübingeni Egyetem teológiai karán folytatott posztgraduális tanulmányokat. 2003-ban szerzett doktori fokozatot az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. 2016-ban habilitált a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. 2017 őszétől az EHE Ószövetségi Tanszékét vezeti. Korábban több éven keresztül az EHE egyik egyetemi lelkészeként is szolgált, 2004–2012 között az MEE Lelkészakadémiájának egyik vezetője volt. A Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesületének alapító tagja. A Luther Kiadó legnagyobb példányszámban eladott lelkiségi témájú könyveinek szerzője.

Szűrés
Kiadási év
Ár (Ft)
1 860 Ft - 2 280 Ft
Összes termék a kategóriában4 termék 1 4
Áldáskönyv / Varga Gyöngyi

Áldáskönyv

30
3 260 Ft 
2 280 Ft
Élők földje

Élők földje

29
3 250 Ft 
2 280 Ft
Nomád teológia

Nomád teológia

29
2 650 Ft 
1 860 Ft
Remény s ég

Remény s ég

29
3 250 Ft 
2 280 Ft
Kategóriák

Könyvek

Folyóiratok

Ajándéktárgyak

Oktatási segédanyagok

Információk
  • Általános szerződési feltételek
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Fizetés
  • Szállítás
  • Elérhetőségek
Luther Kiadó
  • 1085 Budapest, Üllői út 24.
  • (+36 1) 317 5478
  • kiado@lutheran.hu
  • facebook

  • instagram

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

ÉRTESÜLJÖN AZ ELSŐK KÖZÖTT!

Lépjünk olvasóközösségbe és szerezzen tudomást elsőként a Luther Kiadó újdonságairól és aktuális programjairól!

Feliratkozás
A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013. Bankkártya adatai áruházunkhoz nem jutnak el.
  • Könyvek
  • Szerzőink, szerkesztőink
  • Folyóiratok
  • Ajándéktárgyak
  • Hangoskönyv
  • Digitális tananyag
  • Rólunk
  • Aktuális
  • Könyvesboltjaink
Belépés
Regisztráció
Adatkezelési beállítások
Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.